1. AZ MGSZ BÍRÓ BIZOTTSÁGA
1.1. A Bíró Bizottság működésének célja
Mint az MGSZ egyik állandó bizottságának, a Bíró Bizottság működésének célja a magyarországi golf sport versenyeztetéssel és bíráskodással kapcsolatos feladatainak ellátása, a Golf Szabályainak betartatása és a szabályos játék elősegítése.
1.2. Illetékesség és hatáskör
Az MGSZ Alapszabályának XI. pontja (27.§) rendelkezik a Szakszövetségben működő bizottságokról. Az Alapszabály alapján a Bíró Bizottságot, mint az MGSZ állandó bizottságát az Elnökség hozza létre azzal a céllal, hogy a versenybírói tevékenységet igénylő feladatokat és a versenybírók ügyeit kezelje, tevékenységüket koordinálja. A Bíró Bizottság mandátuma az őt létrehozó Elnökség mandátumának érvényességéig él.
A Magyar Golf Szövetség alatt működő Bíró Bizottság kizárólagosan illetékes a Magyar Köztársaság területén a versenybírókkal és az MGSZ versenyszabályaival kapcsolatban hatáskörébe utalt feladatok ellátására.
A Bíró Bizottság feladatát és hatáskörét a Magyar Golf Szövetség Elnöksége Elnökségi határozatban történt jóváhagyásával a jelen szabályzatban határozza meg. A Bíró Bizottság feladatait és hatáskörét a Magyar Golf Szövetség Elnöksége felügyeli.
1.3. A Bíró Bizottság összetétele
A Bíró Bizottság öt MGSZ által minősített, aktív versenybíróból áll.
A Bíró Bizottság vezetőjét az MGSZ Elnöksége bízza meg, illetve hívja vissza, a megbízás az MGSZ alapszabálya szerint történik. A Bíró Bizottság tagjait az MGSZ által minősített, aktív golfbírói közül a Bizottság vezetője jelöli és az MGSZ Elnöksége választja meg.
A megbízásról a Megbízottnak joga van bármikor írásban lemondani.
A Bizottság elnöke irányítja és koordinálja a Bíró Bizottság és a Versenybíró Testület munkáját.
A Bíró Bizottság határozat képességéhez minimum 3 bizottsági tag részvétele szükséges, közülük egyik a Bizottság Elnöke. Az Elnök akadályoztatása esetén írásban meghatalmazást adhat bármely bizottsági tag, mint Levezető Elnök részére az ülés levezetésére.
A Bizottság tagjai Titkárt választanak maguk közül, aki a Bizottság munkájával kapcsolatos adminisztratív teendőket látja el.
A Bíró Bizottság határozatait, javaslatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazat egyezés esetén a szavazást az egyszerű többség eléréséig újra meg kell ismételni. Az MGSZ Alapszabályával összhangban a Bíró Bizottság Titkára a Bizottság üléseire az MGSZ Főtitkárát minden esetben írásban meghívja.
1.4. A Bíró Bizottság feladatai
A Bíró Bizottság az MGSZ versenybírók vezető és koordináló szerve. Összehangolja, szervezi és irányítja a versenybírók munkáját közvetlen tevékenységével, adott esetben határozataival vagy állásfoglalásaival. Az MGSZ Versenyszabályzata alapján szervezett versenyek és bajnokságok szabályszerű lebonyolításának és a golf szellemisége szerinti megteremtésének érdekében a versenybírók versenyeken való részvételét elősegíti, akik kötelesek az érvényben lévő és vonatkozó szabályok illetve határozatok szerint eljárni.
A Bíró Bizottság elsődleges feladata az éves versenynaptárban szereplő szövetségi és nemzetközi versenyekre vonatkozó szabályoknak megfelelő és a lebonyolításhoz szükséges számú és minősítésű versenybíró kijelölése.
A Bíró Bizottság feladatai:
- a versenybírók szükség szerinti koordinálása illetve szervezése,
- a versenybírók működésének folyamatos figyelemmel kísérése és rendszeres továbbképzéssel, meghatározott időszakonkénti újravizsgáztatással minősítésük meghatározása, megfelelő tudásszintjük biztosítása,
- Szakértői Munkacsoport felállítása és működtetése,
- eljárás bírókat érintő etikai kérdésekben az MGSZ egyéb szabályozásaival összhangban,
- a golfjátékra vonatkozó és azzal kapcsolatos szabályok betartása és betartatása (ezek pl. a Golf Szabályai, MGSZ Versenyszabályzat, Amatőr Státusz Szabályai, EGA Handicap System előírások, USGA Course Rating System előírások stb.) minden olyan versenyen, ahol az MGSZ Versenyszabályzata van érvényben,
- a versenybírók elméleti és gyakorlati tudásának fejlődéséhez kapcsolódó szakmai program kidolgozása és kivitelezése, időszakonkénti felülvizsgálata és szükség szerinti módosítása,
- gyermek- és Junior golfszabály-képzés támogatása,
- a golf népszerűsítése a bírók ismereteinek és tudásának felhasználásával és terjesztésével, illetve tevékenységükön keresztül,
- az MGSZ által szervezett és támogatott rendezvényeken való aktív részvétel,
- kapcsolatok létesítése és azok ápolása külföldi bírói és golfszervezetekkel,
- külföldi és hazai szabályok, ismertető anyagok gondozása, fordítása, karbantartása, szükség esetén terjesztése,
- versenyeken érvényes szabályokra, azok módosítására vonatkozó tervezetek, állásfoglalások, pontosítások kiadása összhangban az R&A szabályaival, figyelembe véve
○ az MGSZ Elnökségének távlati elképzeléseit, határozatait és instrukcióit,
○ az MGSZ illetékes bizottságának javaslatait,
○ a mindenkor hatályos egyéb szabályokat, határozatokat
- bírói jegyzőkönyvek ellenőrzése, kezelése, feldolgozása és a tapasztalatok megosztása,
- bírói tevékenységgel kapcsolatos rendezvényekre, szakmai továbbképzésekre résztvevők, képviselő(k) delegálása,
- egyeztetés és tanácsadás az MGSZ összes többi állandó és ad-hoc bizottságával a Bíró Bizottsághoz tartozó kérdéskörökben,
- azon versenykiírások véleményezése, amelyekre az MGSZ Versenyszabályzata vonatkozik, vagy amelyekhez a klubok támogatást kérnek,
- javaslatot tesz a versenyek szervezőinek a versenybírók eredményes működéséhez szükséges felszerelések biztosítására, jelzi az eszközökkel kapcsolatos teendőket, esetleges javítanivalókat,
- időszakonként javaslatot tesz a versenybírók mindenkori költségtérítési rendszerére,
- a Bizottság az MGSZ Elnöksége által esetenként rábízott és hatáskörébe tartozó egyéb írásban lefektetett feladatokat elvégzi,
- minden év március 1-jéig az MGSZ sportszervezeteinek megküldi a versenybírói státusszal rendelkező versenybírók listáját és minősítésüket.
Ezek mellett a Bíró Bizottság minden év március 1-jéig elkészíti éves programját és éves költségvetési tervét, melyet a Bizottság Elnöke az MGSZ Elnökségének bemutat és jóváhagyásra bocsájt. A jóváhagyott költségterv betartásáért a Bizottság Elnöke felel. Amennyiben év közben előre nem tervezett költségek merülnek fel, úgy ebben az esetben a Bizottság Elnöke egyeztetést kezdeményez az MGSZ Főtitkárával és Elnökével.
1.5. Bírói közreműködés a versenyeken
Minden olyan versenyen, ahol az MGSZ Versenyszabályzata érvényes, csak az itt leírtak szerint minősített versenybírók működhetnek. A Bíró Bizottság feladata a bírók valamennyi, az MGSZ Versenyszabályzata szerint megrendezett golfversenyen való közreműködésének az elősegítése illetve a szövetségi vagy nemzetközi versenyekre a bíró(k) kijelölése.
A Magyar Köztársaság területén megrendezett nemzetközi és nemzetek közötti versenyeken R&A minősítéssel rendelkező külföldi versenybírók és a Bíró Bizottság által kirendelt legalább egy magyar, R&A minősítésű versenybíró vezetésével más első osztályú versenybírók is működhetnek. Minden egyéb, az MGSZ Versenyszabályzata alapján szervezett versenyen, az MGSZ Bíró Bizottsága által minősített bírókon kívül az MGSZ Bíró Bizottságának engedélyével külföldi bírók is közreműködhetnek.
1.6. A Bíró Bizottság Titkára
A Bíró Bizottság Titkára látja el a Bizottság munkájával kapcsolatos adminisztratív teendőket, kezeli a versenybírók nyilvántartó adatbázisát, kiállítja a bírók igazolványait, a minősítésre vonatkozó jegyzőkönyveket az előírásoknak megfelelően kezeli, illetve szükség esetén az illetékes testületeknek megküldi. A Titkár gondoskodik a versenybírók igazolványának kiállításáról és érvényesítéséről, a minősítés változása, illetve a kötelező továbbképzésen való részvétel esetén a szükséges adatok bejegyzéséről.
A Bizottság Titkára gondoskodik továbbá az egyes versenyek jegyzőkönyveinek bekéréséről, vezeti a Bizottság határozatainak tárát és végzi az írásos kommunikáció feladatait.
2. AZ MGSZ Versenybíró Testülete
2.1. A golf versenybíró
AZ MGSZ és tagszövetségei a golfsport versenyeztetési feladatait versenybírók közreműködésével oldják meg. Golf versenybíró az a magyar állampolgárságú, természetes személy, aki rendelkezik az MGSZ nyilvántartásában szereplő licenccel.
2.2. Versenybíró Testület
A golf versenybírók közössége a Versenybíró Testület, melynek rendes tagja az MGSZ Bíró Bizottsága által minősített versenybíró. A Bíró Bizottság ajánlása alapján az MGSZ Elnöksége tiszteletbeli tagságot adományozhat olyan külföldi versenybírónak, aki tevékenységével a magyar golf sport fejlődését elősegíti.
2.3. A Versenybíró Testület irányítása
A Magyar Golf Szövetség által igazolt versenybírók, vagyis a Versenybíró Testület munkájának összefogása és irányítása a Bíró Bizottság feladata. A versenybírók gyakorlatának egységesítése érdekében a Bíró Bizottság elvi állásfoglalásai és útmutatásai, határozatai a Testület minden tagja számára kötelezőek.
2.4. A Versenybíró Testület működésének célja
A Versenybíró Testület működésének célja a maga sajátos területén és sajátos eszközeivel a magyar golf sport sokoldalú fejlődésének előmozdítása érdekében:
- a golfsport etikettjének és szabályrendszerének maradéktalan betartása és betartatása,
- a golfsport szellemiségének megerősítése a hazai versenyeken,
- a versenyek szakszerű, sportszerű és szabályoknak megfelelő lebonyolítása.
3. A Versenybíró Szakértői Munkacsoport
A Versenybíró Szakértői Munkacsoport a Versenybíró Testület tagjai közül önkéntes jelentkezés alapján, a Bíró Bizottság felügyeletével létrehozott csoport. Tagjai az általuk kiválasztott szakmai területen specializálódnak és magasszintű ismeretekkel rendelkeznek vagy vállalják a Bizottság támogatásával a rövid időn belüli megfelelő tudásszint elsajátítását. Feladatuk a Bíró Bizottság által hozzájuk delegált szakmai kérdések megválaszolása, aktuális kérdésekben állásfoglalások és ajánlások elkészítése, helyszíni felmérések elvégzése és az ezekkel kapcsolatos eredmények jegyzőkönyvbe foglalása. A Versenybíró Szakértői Munkacsoport munkáját az MGSZ Bíró Bizottság Elnöke és kijelölt tagja koordinálja és felügyeli. A Bíró Bizottság döntése alapján a Versenybíró Szakértői Munkacsoport az alábbi specializációk területén tevékenykedik:
- az Amatőr státusz szabályai;
- MGSZ Versenyszabályzat, versenykiírások, helyi szabályok illetve versenyekkel kapcsolatos különféle egyéb szabályzatok, illetve felszerelések;
- játékformák, versenyszervezés;
- EGA Handicap System
- USGA Course Rating System kapcsolódó területei.
4. A VERSENYBÍRÓ
4.1. A versenybíró feladatai
A versenybíró kötelessége, hogy a rábízott feladatot maradéktalanul, legjobb tudása szerint ellássa. A versenybíró feladata ellátása során pártatlan, egyesületek, klubok feletti magatartást tanúsít. A versenybíró feladatai a Versenybíró Testület céljainál megfogalmazottakon túl az alábbiak:
- a verseny minden résztvevője egyenlő feltételek mellett játszhassa végig az előírt kört, illetve a verseny minden résztvevőjének egyenlő esélye legyen a győzelem elérésére, a golf szellemisége mentén,
- egyetlen játékos se juthasson jogosulatlan előnyhöz,
- segíteni a játék és a játékosok biztonságát.
A versenybíró feladata ellátása során, illetve döntéseinél
- a Golf Szabályai, az MGSZ Versenyszabályzata, az adott verseny versenykiírása és az érvényben levő helyi szabályok illetve a Bíró Bizottság elvi állásfoglalásai és a versenyen érvényben levő összes egyéb szabályzat
- a Golf sport szellemisége és az MGSZ Etikai Kódexe,
- “A golfbírók feladatai és tevékenysége” c. dokumentum iránymutatásai kötelezik.
A versenybíró a döntéseire vonatkozóan a Döntések Könyve szerint köteles eljárni, utasítást csak a vezető bírótól (chief referee) fogadhat el a “A golfbírók feladatai és tevékenysége” című dokumentumban foglaltak szerint. Tevékenysége során az MGSZ előírásait és szabályzatait érvényre kell juttatnia. A versenybíró döntése meghozatalánál legyen határozott, döntését minden lényeges körülmény alapos mérlegelése alapján hozza meg. Szabályok megsértése esetén a versenybíró köteles a vonatkozó szabály szerint eljárni.
4.1. A versenybíró magatartása
A versenybíró a feladatához méltó módon köteles viselkedni, az esetlegesen kialakult feszült helyzetekben is kontrollálnia kell érzelmeit. A sportszerűség és a golf etikai szabályainak illetve szellemiségének betartása a versenybíróra nézve is kötelező. A versenyek esetlegesen feszült légkörét a bíró fegyelmezett, higgadt magatartásával kell, hogy ellensúlyozza.
A versenybíró a verseny részvevőinek sportszerűtlen, vagy durva magatartása esetén sem viszonozhatja az esetleges sértéseket. Ilyen esetben is fegyelmezetten viselkedjen és éljen a szabályzatokban biztosított lehetőségekkel vagy szükséges szankciókkal. Amennyiben bármely versenybíró magatartásával vagy viselkedésével kapcsolatban kifogás merülne fel, azt az MGSZ Bíró Bizottsága bármely tagjánál kell írásban bejelenteni. A Bíró Bizottság az eset kivizsgálása után, amennyiben a versenybíró viselkedése ütközik a Bizottság által kidolgozott Golfbírói Eljárásrend és Etikett vagy az MGSZ Etikai Kódex szabályaival a Bíró Bizottság Elnöke az MGSZ Fegyelmi Bizottsága, mint az MGSZ sportfegyelmi ügyekben eljáró szerve elé terjeszti az esetet kivizsgálásra. A Bíró Bizottság döntése alapján az ügyben érintett versenybíró bírói státuszát az eljárás befejezéséig felfüggesztheti.
4.2. A versenybírók védelme
A versenybírót tevékenysége folyamán vagy azzal kapcsolatban ért sérelem esetén – a Versenybizottság által a szabályok alapján alkalmazható büntető szankciókon túlmenően és azoktól függetlenül is – a Versenybizottság tagjának vagy az érintett bírónak a bejelentése és a Bíró Bizottság állásfoglalása alapján az MGSZ a Sportfegyelmi Bizottságnál fegyelmi eljárást indíthat.
5. A versenybírók státusza, minősítése, képzése és továbbképzése
5.1. A Bíró Bizottság hatásköre
A golf sportban a versenybírók képzése, minősítése és továbbképzése a Magyar Golf Szövetség Elnöksége, illetve a jelen szabályzat szerint, átruházott hatáskörben az MGSZ Bíró Bizottságának feladata.
5.2. A státusz és minősítés megszerzésének előfeltételei
A versenybírói státusz és minősítés megszerzésének előfeltételei a következők:
- az MGSZ Bíró Bizottsága által szervezett versenybírói vizsga sikeres elvégzése (érvényes licenc),
- betöltött 18. életév,
- érettségi végzettség,
- a jelölt nem állhat hatályos sportfegyelmi büntetés alatt. Abban az esetben, ha a sportfegyelmi határozat nem tiltotta el a golf sportban a sport tevékenységtől, illetve nem áll sportfegyelmi büntetés hatálya alatt, vagy volt múltbeli sportfegyelmi büntetése óta 3 év eltelt, akkor a Bíró Bizottság megvizsgálhatja és eldöntheti, hogy a jelölt szerezhet-e minősítést.
Bármely más versenybírói vizsga MGSZ Bíró Bizottsága általi elismeréséhez az alábbiakat kell rendelkezésre bocsátani:
- az adott ország jogosultsággal rendelkező szervezetétől származó minősítés angol nyelvű igazolása,
- az említett vagy hasonló jogkörű szervezettől származó igazolás a bírói tevékenységről legalább két évre visszamenőleg.
5.3. A versenybírók képzése
A Bíró Bizottság szervezi az versenybírók utánpótlását, képzését és gondoskodik a jelöltek vizsgáztatásáról.
A képzés tantervét és tananyagát, a vizsgáztatás rendjét, gyakorlati anyagát és időpontját a Bíró Bizottság határozza meg.
A jelölt az elméleti előadások és gyakorlati oktatások után, azok anyagából írásbeli vizsgát tenni köteles. A képzés tantervében előírt minimum oktatási óraszámon való megjelenés kötelező. Amennyiben a jelölt a vizsgán megfelelt, akkor a minősítés megszerzéséhez egy szövetségi versenyen köteles közreműködni és különböző feladatokat ellátni.
A vizsga eredményét az MGSZ dokumentálja és tárolja. Az Bíró Bizottság Titkára ennek alapján állítja ki a versenybíró igazolványt és a versenybíró adatlapját.
5.4. A versenybírók státusza és minősítési fokozatai
A versenybírói státusz megszerzésének feltétele az MGSZ Bíró Bizottsága által szervezett versenybíró tanfolyam elvégzése és sikeres vizsga letétele vagy külföldön szerzett minősítés esetén a minősítést kibocsátó szervezet igazolásának bemutatása az MGSZ Bíró Bizottsága számára.
A státusz megörzéséhez valamennyi versenybíró számára négyévente kötelező a golfbírói vizsga újbóli sikeres letétele a Bíró Bizottság által meghatározott feltételek alapján és előre meghirdetett időpontban.
A versenybírók az alábbi minősítési fokozatokkal rendelkezhetnek:
- nemzetközi minősítéssel rendelkezik az a bíró, aki az 1. osztályú bírói minősítésnek megfelel és R&A által szervezett vizsgán szerzett, R&A által kiállított certification-nel rendelkezik.
- 1. osztályú bírói minősítéssel rendelkezik az a bíró, aki az előző évben egy ranglista versenyen vagy két handicap módosító klubversenyen bírói tevékenységet végez
- 2. osztályú bírói minősítéssel rendelkezik az a bíró, aki az 1. osztályú bírói minősítésnek nem felel meg de két éven belül legalább egy ranglistaversenyen vagy handicap módosító klubversenyen bírói tevékenységet végez
- inaktív minősítéssel rendelkezik az a bíró, aki két éven belül sem ranglista versenyen, sem handicap módosító klubversenyen nem végzett bírói tevékenységet.
A minősítés igazolásának feltétele a bírói jegyzőkönyv(ek) MGSZ Bíró Bizottsághoz történő eljuttatása.
Az a nemzetközi vagy 1. osztályú minősítéssel rendelkező bíró, aki nem teljesíti az 1. osztályú minősítés feltételeit az adott naptári év utolsó napjáig, 2. osztályú bíróvá válik.
Az a 2. osztályú minősítéssel rendelkező bíró, aki nem teljesíti a 2. osztályú minősítés feltételeit az adott naptári év utolsó napjáig, inaktív bíróvá válik.
Inaktív minősítésből 2. osztályú minősítésűvé, illetve 2. osztályú minősítésből 1. osztályú minősítésűvé válik az a bíró, aki a magasabb minősítési szint feltételeit az előző év utolsó napjáig teljesítette. Az az 1. osztályú bíró, aki korábban R&A által szervezett vizsgán szerzett, R&A által kiállított certification-nel rendelkezik, nemzetközi minősítésű bíróvá válik.
5.5. A versenybírói státusz elvesztése
Az a versenybíró, aki a négy évente kötelező golfbírói vizsga követelményeit nem teljesíti, elveszíti versenybírói státuszát. Továbbá megszűnik a versenybíró státusza abban az esetben, ha hatályos sportfegyelmi büntetés alatt áll.
Az a versenybíró, aki státuszát elvesztette, semmilyen, az R&A Golf Szabályai és/vagy az MGSZ Versenyszabályzata alapján rendezett versenyen nem működhet közre bíróként a Magyar Köztársaság területén.
5.6. A versenybírók továbbképzése
Az MGSZ Bíró Bizottsága feladatának tekinti a Versenybírók továbbképzését. Céljai szerint évente legalább két alkalommal továbbképzést szervez és rendez meg a számukra, amelyből a bíróknak legalább egy eseményen kötelező a részvétel. A továbbképzés tartalmát vagy témaköreit illetve időpontját a Bíró Bizottság dolgozza ki és határozza meg. A Bíró Bizottság minden évben a versenyszezon elején megrendezi az éves versenybírói értekezletet.
Ennek fontosabb témái:
- az előző évad értékelése és tapasztalatai, azokat a nemzetközi versenyeket is beleértve, amelyeken MGSZ versenybíró is részt vett,
- a Golf Szabályainak, a Versenyszabályzatnak, ranglistakiírásnak és egyéb kiírásoknak és szabályoknak a változásaival kapcsolatos tájékoztatás és értelmezés,
- az MGSZ elnöksége által határozatokban jóváhagyott módosított szabályzatok és rendelkezések (pl. Versenyszabályzat, Alapszabály, Etikai Kódex stb.)
- a Bíró Bizottság által az előző évi tapasztalatok alapján – a gyakorlat egységesítése érdekében – hozott elvi állásfoglalások és gyakorlati útmutatások, határozatok ismertetése.
6. A versenybírók költségtérítése
A versenybírók költségtérítésére vonatkozóan, a Bíró Bizottság javaslatára az MGSZ Elnöksége ajánlást fogad el, melyet valamennyi MGSZ tagszervezet számára a Bíró Bizottság Titkára megküld.
Budapest, 2011. július 1. MGSZ Bíró Bizottság
MGSZ Bíro Bizottság Ügyrendje PDF formátumban