A Bíró Bizottság munkájához kapcsolódó hírek, információk.

Versenykiírásról és szabályokról pár mondatban

Idén a Versenyszabályzat módosítása mellett elkészült egy Versenykiírás segédlet, amely mindössze 3 oldalban (1 oldal a példa) összefoglalja a Versenyszabályzatnak megfelelő, kötelező elemeket és azok használatát. A cél elsősorban az volt, hogy minden versenyrendező pálya vagy szervezet könnyen és egyszerűen készíthessen megfelelő, átlátható, a játékosok számára kellő információt tartalmazó kiírást.
Fontos kiemelni, hogy vannak olyan elemek, amelyeket a Versenykiírás nem tartalmazhat. Így például a lassú játékra (Pace of Play) vonatkozó szabályokat az MGSZ Versenyszabályzata(Conditions of Competition) határozza meg, összhangban a Golf szabályaival és ez minden MGSZ, ranglista és handicap módosító klubversenyen kötelezően alkalmazandó.
Kirívóan hibás, de sajnos a versenykiírásokban általában előforduló esetetek közül kiemeltünk kettőt példa gyanánt:

Lassú játék: A játék tempójára vonatkozó irányelvek a score-kártyán lesznek feltüntetve.

Ez nem felel meg a Versenyszabályzatnak, mivel a játék tempójára vonatkozó előírások konkrétan meg vannak fogalmazva, módosítási lehetőség nélkül. A Golf szabályainak sem igazán felel meg a fenti kitétel, hiszen a vonatkozó szabály(6-7, 2. megjegyzés) szerint a Versenybizottság meghatározhat a játék tempójára vonatkozó elvárásokat, irányelveket – a Versenyszabályzatban (Conditions of Competition). Az az eset, amikor a Versenyszabályzatban szereplő szabályokat felül akarja írni a rendező, rendszeresen oda vezet, hogy az egyik játékos szabályosan, a Versenyszabályzat szerint játszik, míg a másik játékos – a rendező hibájából ugyan – de nem megfelelő szabályok szerint jár el, adott esetben jogtalan büntetést elszenvedve, vagy jogosulatlanul előnyre szert téve.

Kirívóbb példának számít az alábbi bekezdés is, amellyel több helyen is találkozhatunk:

Caddiek: Hivatásos golfozó, PRO, pro-asszisztens oktató nem segíthet a játékosnak. Kísérők a játékosokat a játék megzavarása nélkül, 30 m.-es távolságból követheteik, de a játékosokkal nem kommunikálhatnak. Szankció a szabály első megsértése esetén 2 büntető ütés azon a szakaszon, ahol a szabálysértés megtörtént. Második alkalommal a játékos kizárása.

Amennyiben nem handicap módosító klubversenyről van szó, a fenti kitétel ellentmond a Versenyszabályzatnak, hiszen ott a Caddiekre vonatkozó előírások meghatározásra kerültek, azokat felülírni nem lehet. Ezzel egyúttal előáll az az eset is, hogy a fenti, versenykiírásban szereplő büntetést úgy szenvedheti el a játékos, hogy a Versenyszabályzat szerint erre nem is lenne mód, lehetőség. Azzal is akad némi probléma, hogy a kísérő mint olyan nem más, mint egy látogató, aki nem Caddie, tehát érdekes lenne megválaszolni azt a kérdést, hogy miért a Caddie-re vonatkozó szabályban található ez a hivatkozás?

A sokféle versenykiírás, a szabálytalan, nem egyértelmű meghatározások oda vezetnek, hogy a játékosok ugyanazon versenyen is különféleképp játszanak. Ez viszont csak problémákat, ellentéteket szül. Tehát a versenykiírások készítői számára javasolt, hogy  minőségi munkával biztosítsák a korrekt, mindenki számára egyenlő feltételeket nyújtó versenyzést már a kezdetektől. Ehhez a Bíró Bizottság segítséget nyújt, vagyis az elkészült versenykiírásokat ellenőrizzük, véleményezzük, javaslatot teszünk a módosításokra – amennyiben azok időben, nem pár nappal a publikálás előtt érkeznek meg hozzánk.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Pénz és egyéb nyeremények amatőr golfversenyeken

A 2012-es év a Golf szabályai és döntései tekintetében sok változást hozott. Egy másik szabályzat, az Amatőr státusz szabályai és döntéseinek szinte teljes megújulása méltatlanul kevés publicitást kapott, habár a változtatás talán még nagyobb mérvű is volt a Golf szabályai és döntéseihez mérten. Az egyik változtatás, amely mégis felkeltette a klubok és a játékosok figyelmét a hole in one esetében engedélyezett pénzdíj volt. Pedig több olyan módosítás is található a 2012-től érvényes AS szabályok és döntések között, amely megérdemli a figyelmet.

A Hole in one díjról elterjedt, hogy lehet pénzt nyerni rajta – ez egészen 2012. január 1-ig tiltott volt. Viszont ez csak egy része a szabálynak – ugyanis azt is tartalmazza, hogy a golfjáték során, az adott szakasz megjátszásakor, mintegy véletlenszerűen kell a hole in one-t megütni (vagyis pl. sok labda egymás utáni odaütögetése nem számít ennek).

A Nearest to the pin, Longest drive és ehhez hasonló versenyszámok során az elért eredményért kapott pénzdíj már nem tartozik a kivételek közé, hanem ezzel bizony a játékos az amatőr státuszát veszíti el. Ráadásul újdonságként megjelent a döntések között az is, hogy ilyen esetben nem csak a játékos járhat rosszul, de a szabálytalanságot elkövető klubbal szemben az MGSZ-nek el kell járnia és akár a handicap versenyek rendezési jogát is megvonhatják tőle. Általánosságban tehát azt kell megjegyeznie minden amatőr golfozónak, hogy a hole in one kivételével nem játszhat pénzért (vagyis már a játék is lehet kizáró ok). Pro-am versenyeken előfordul, hogy akár pénzdíj is szerepel a nyeremények között, de ekkor a játékosnak még a nevezéskor írásban le kell mondania a pénznyereményről.

Sokak számára ismert az a szabály is, miszerint a játékos nem fogadhat el olyan díjat (a szimbólikus díj mellett, mint pl. egy gravírozott serleg) vagy vásárlási utalványt, amelynek a kiskereskedelmi értéke meghaladja az 500 fontot. Ami újdonság ezzel kapcsolatban, hogy a kiskereskedelmi érték ellenőrzése (vagyis hogy valóban kapható-e azon az áron bárki számára) a Versenybizottság felelőssége. Ilyen módon a rendezők és/vagy akár a rendező klub is számonkérhető. Természetesen nem az volt a cél, hogy a büntetések számát növeljék, hanem hogy a tavaly itthon is felmerült kérdésre konkrét választ adjanak: kinek a feladata és felelőssége a megfelelő díj ellenőrzése.

A sok megkötés után és a továbbiak helyett helyezzük a hangsúlyt az adható és elfogadható díjakra, nyereményekre. Ilyen például az éves klubtagsági abban az esetben, ha annak kiskereskedelmi értéke nem haladja meg az 500 fontot. Tavaly ez még a tiltott nyeremények között volt. Abban az esetben, ha a nyeremény egy szervezett utazás, a játékos elfogadhatja azt nyereményként, ha a teljes út kiskereskedelmi értéke nem haladja meg az 500 fontot, illetve a szervezett út célja nem egy golfversenyen vagy annak egy állomásán (például versenysorozat esetében) való résztvétel. Ebben az esetben a játékosnak repülőjegy, szállás voucher, stb. formájában kell megkapnia a nyereményét, igaz, arra is van lehetőség, hogy a szervezett utazásról az utazási iroda adjon ki egy voucher-t, rajta szerepeltetve a teljes összeg és az egyébként fizetendő tételek. Fontos arra figyelni, hogy amennyiben az út árában változás állna be (ilyen pl. tipikusan a mostanában ,megszokott’ kerozin pótdíj), úgy ha a változás eredményeként az út értéke meghaladja az 500 fontot, akkor a különbözetet a játékosnak kell állnia.

A jóhír az, hogy nyereményként – betartva a szabályokat – majdnem mindent fel lehet ajánlani, meg lehet nyerni. Ilyen lehet például egy bag, egy putter, labdák, törülköző, de akár golfruházat is. Ha valaki utalványt nyer, akkor azon szerepelnie kell annak pontosan, hogy mire lehet felhasználni és milyen értékben. De ezzel együtt akár green fee, oktatás, stb. is lehet a nyeremény – a már sokat emlegetett kiskereskedelmi érték figyelembe vételével.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

2012-es ranglistakiírás változásairól

Nemrég a Magyar Golf Szövetség Elnöksége elfogadta a módosított Versenyszabályzatot, illetve a Ranglistakiírás két helyen történt megváltoztatását. Ezekkel kapcsolatban érkezett érdeklődés az MGSZ Bíró bizottságához, így az a döntés született, hogy a kérdésekre itt válaszolunk.

A ranglistakiírás első nagyobb, főként a klubokat érintő módosítása arra vonatkozik, hogy idén minden ranglistaversenyen kötelezően 2 golfbírónak kell lennie. Ezt többek között a golfpályák vezetői illetve több játékos is kérte.

A második, a versenyzők számára talán még fontosabb kérdés a távolságmérő használatával kapcsolatos. A tavalyi gyakorlattól eltérően idén ranglistaversenyen csak akkor lehet távolságmérőt alkalmazni, ha az a versenyen érvényes Helyi Szabályban (Local Rules) szerepel. Erre a módosításra azért volt szükség, mert a Golf Szabályainak módosításai miatt ellenőrzésre került mind a Ranglistakiírás, mind a Versenyszabályzat. Ennek végeredményeként és a vonatkozó szabálynak megfelelően a távolságmérők használatának engedélyezése a Helyi szabályban kell, hogy szerepeljen. Bízva abban, hogy a ranglistaversenyeket rendező klubok és a versenyzők a Ranglistakiírásnak és a Versenyszabályzatnak megfelelően járnak el, a Ranglistakiírásban benne hagytuk ezt a pontot:

11. Távolságmérő használatára vonatkozó szabály:

A távolságmérő használatát a ranglista verseny helyi szabályában engedélyezni kell. Ennek hiányában a távolságmérő használata tilos.

Az idei év első Bírótalálkozó- és képzésén felhívtuk a bírók figyelmét erre a változtatásra is, illetve a klubok szintén kaptak tájékoztatást, így a szezont már az új Ranglistakiírásnak megfelelően, felkészülten lehet megkezdeni.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Szabály változások 2012 – 2. rész

12-1. A labda keresése; A labda láthatósága

A legtöbb összefoglaló az új szabályokkal kapcsolatosan nem említi ezt a pontosítást és módosítás, de azt gondoljuk, hogy érdemes említést tenni róla, hiszen olyan helyzeteket tárgyal, melyek gyakran előfordulhatnak bármely játékossal.

A szabály módosítás során engedélyezték azt, hogy a pálya bármely részén, ahol a játékos a labdáját nem találja vagy nem tudja azonosítani, mivel feltételezhetőleg homok fedi le, ott a játékos megérintheti és eltávolíthatja a homokot azonosítás céljából. Ha a labda közben elmozdul nincsen büntetés, vissza kell helyezni. Vissza kell állítani ezek után az eredeti fekvést, de a játékosnak joga van a labdából egy kicsi részt nem befedni.

Továbbá ha a játékos labdája akadályban van és feltételezhetőleg laza természetes anyag eltakarja úgy, hogy a labda nem található vagy nem azonosítható, akkor a játékosnak joga van a laza természetes anyagot megérinteni és eltávolítani. Azonban ha a keresés vagy azonosítás közben elmozdítja a labdáját, akkor a 18-2a szabály szerint 1 ütés büntetőt kap és a labda visszahelyezendő. Itt is vissza kell állítani az eredeti állapotot, azonban ha a visszaállítás során a labda megmozdul, akkor vissza kell helyezni és nincsen büntetés. Itt is jogosult a játékos arra, hogy egy kicsi részt ne fedjen vissza a labdából.

18-2.b Nyugvó labda elmozdítása játékos által

A szabályt kiegészítették egy kivétellel, mely szerint a játékos nem büntethető, ha labdája elmozdult miután felvette a beállását abban az esetben, ha tudott vagy láthatóan biztos, hogy nem ő okozta a labda elmozdulását.

Tehát ha egy széllökés miatt a labda elmozdul a beállás felvétele után, akkor nincsen büntetés és a labdát az új helyről kell megjátszani.

19-1. Mozgó labda eltérítése vagy megállítása külső tényező által

Bár csak a szabályhoz tartozó megjegyzés módosult, jelentős a változás a követendő eljárás tekintetében akkor, ha valaki szándékosan követte el a tettet.

A greenen kívülről történt ütések esetén meg kell becsülni, hogy hol került volna egyébként a labda nyugovóra és ott kell a labdát droppolni vagy green esetén helyezni. Ha az ütés a greenről történt, akkor az ütést törölni kell, a labdát vissza kell helyezni és megismételni az ütést.

Szándékos eset lehet, ha egy néző direkt beleüt a repülő/guruló labdába, de az is, ha egy kutya beszalad a pályára és felkapja a mozgásban lévő labdát.

20-7.b Idegen helyről történő játék – stroke play

Ezen szabály 3. megjegyzését módosították. Abban az esetben, ha a játékos stroke playban rossz helyről történt játék miatt kapott büntetést, akkor az esetek többségében csak 2 pont büntetés jár, még akkor is ha más egyéb szabályt is megszegett az ütés előtt. Ilyen egyéb eset lehet pl. ha labdát helyettesít olyankor amikor nem lehet, vagy szabálytalanul droppol vagy droppolja a labdát amikor helyeznie kellene azt (vagy fordítva).

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Szombaton volt a golfbírók éves 2. találkozója

2012-13-as döntések könyve Szombaton tartotta a Bíró Bizottság az ügyrendben meghatározott éves két bírótalálkozó és továbbképzés közül a másodikat. A reggel 9-9:30 között megérkező golfbírók – ha még nem tették meg – átvehették Golfbíró kártyájukat illetve az MGSZ jóvoltából mindenki
egy angol nyelvű szabálykönyvet is kapott.

A találkozót a Bíró Bizottság Elnöke, Mohai Gábor nyitotta meg, majd egy pár perces szünet után lebilincselő előadásban részesültek a jelenlevők – a meghívott jégkorong bíró érdekfeszítő mondanivalóval készült erre a napra.

Az ebéd után sor került az Advanced Course Setup előadásra, ahol a versenyek előtti pályaelőkészítésről esett szó.Majd Puskás Éva, a Bíró Bizottság titkára 15-20 perc alatt bemutatta a 2012 január 1-től érvényes bírói jegyzőkönyvet illetve felhívta mindenkinek a figyelmét arra, hogy ezt minden verseny után kitöltve le kell adni. A nap leghosszabb előadásának témája, a Pace of Play (Játék tempójának szabálya), a bírókat is megmozgatta, számtalan vélemény és észrevétel hangzott el. Végül sor került a 2012 január 1-től érvénybelépő szabályváltozások és néhány döntés, eset bemutatására, elmagyarázására. A hosszú nap végén többen is jelezték, hogy szívesen részt vennének hasonló előadásokon – amelyre 2012 tavaszán sor fog kerülni.

Fotógaléria:

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

Az EGA hendikep vezetés egyes kérdései

Az elmúlt időszakban több konkrét eset kapcsán kellett a klubokkal és játékosokkal kommunikálnunk a hendikepek korrekt karbantartása, részben pedig a külföldi versenyek eredményeinek a hendikep regisztrációban való kötelező feltüntetése kapcsán. Fussunk át néhány tudnivalót:

Az EGA Handicap System Alapelvei:

  • Minden játékos törekszik arra, hogy az előírt kör minden szakaszán a lehető legjobb eredményt érje el.
  • Minden játékos elegendő számú eredményt regisztrál a szezon folyamán, hogy azokból játékának szintje pontosan meghatározható legyen.
  • Minden hendikepet vezető klub szervez hendikepminősítő versenyeket, CBA-t (2011-ig CSA-t) számol és Éves Hendikep Felülvizsgálatot tart az előírásoknak megfelelően

Mi következik ezekből:

  • Az a játékos például, aki a 46 Stableford pont elérése után a játék során nem törekszik minél jobb eredmény elérésére, csak hogy megnyerjen egy Stableford versenyt (ld. MGSZ Versenyszabáyzat), az a játékos a hendikep rendszer alapelvei, a golf szellemisége és szabályai ellenében játszik. (Ilyen alapon indokolt tehát egy játékost a versenyből kizárni!)
  • Az a klub, aki nem végez Annual Handicap Review-t minden egyes klubtagjára, megszegi az EGA Handicap System előírásait, ráadásul pl. idősödő játékosának elmulasztva a magasabb hendikep beállítását, megfoszthatja őt a következő szezonban nyerési esélyeitől.
  • Az a játékos pl., akinek nincs minimum 4 eredménye egy szezonban, nem rendelkezhet pontos EGA Exact Hendicap-pel.


Mi van a külföldi eredményekkel? 

Megvizsgáltuk számos vezető játékosunk hendikep történetét és azt tapasztaltuk, hogy több, főleg külföldi verseny eredménye hiányzik onnan. Sok esetben a játékosok egyszerűen nem adták le az eredményüket, pláne, ha esetleg rosszabb eredményt hoztak, ami növelte volna a hendikepjüket.

Miért baj ez, hiszen a játékosnak így csupán nem megy feljebb a hendikepje? (És ha csak a hendikepet nézzük, Stableford versenyeken, ha a játékos alacsonyabb hendikeppel indul, még hátrányba is hozza magát.) A nemzetközi porondra is kilépő, stroke versenyt játszó játékosoknál pedig a hendikep jórészt csak a nevezési jogosultság és az első napi startlista megállapításában kap szerepet. Nos, itt mégis azért nem fair a helyzet, mert így alacsonyabb, kvázi valótlan hendikeppel juthatnak fel a játékosok egyes versenyek nevezési listájára. Ezzel ugyanakkor hátrányba hozzák azokat a játékosokat, akik korrekt hendikeppel érték el a versenybe bejutás lehetőségét. Félrevezetik a hendikep nyilvántartást. Mindez kellemetlen helyzetet teremt a verseny szervezője, az EGA és az MGSZ között. …És ne gondolja senki, hogy a magyar játékosok számára és a magyar golfsport számára nem hasznos minél magasabb színvonalú versenyeken elindulni, sőt! Csakhogy ezt sajnos a versenyeredmények közt mazsolázva leadott, igazából valótlan hendikeppel elérni lássuk be: nem lenne sem szabályos, se nem sportszerű.

Mi a szabály, milyen külföldi versenyeredményt kell leadni?

Röviden: minden külföldi hendikepmódosító versenye eredményét is köteles a játékos leadni az anyaklubjánál és azt a hendikep nyilvántartásba felvitetni, valamint annak megfelelően módosíttatni az EGA Exact Handicap-jét. A játékos nem, de még a hendikep nyilvántartó anyaklub sem teheti meg, hogy egy olyan verseny eredményét, amelyet szabályos hendikep feltételek („Handicap Conditions”) szerint hendikepminősítő („Qualifying Competition”) versenyként játszottak le, nem rögzíti a hendikep történetben. A hendikep nyilvántartás szempontjából pedig lényegtelen, hogy ez a verseny az EGA, CONGU vagy USGA által szabályozott területen került megrendezésre. Ha az eredményt Stableford pontokra lehet fordítani, akkor azt figyelembe kell venni függetlenül attól, hogy a játékos kívánja-e vagy sem. A hendikep ekkor tudja ellátni a rendeltetését és tudja a lehető legpontosabban tükrözni a játékos képességét.

Mi várható, mi történjen?

A Magyar Golf Szövetség Elnöksége jelenleg foglalkozik ezzel a témával és szorosan együtt fog működni a játékosokkal és a klubokkal, hogy a játékosok hendikep vezetése korrekt legyen. Ezúton is felkérjük a klubokat, hogy a rövidesen esedékes kötelező Éves Hendikep Felülvizsgálat során részletesen nézzék át a versenyeredményeket és az EGA Handicap Systemnek megfelelően végezzék el a szükséges korrekciókat. Az egyes látóterünkbe került játékosokat külön is megkeressük, megosztjuk velük, hogy hol találtunk hiányosságokat és felkérjük őket, hogy anyaklubjukkal működjenek együtt. Amennyiben a szükséges korrekciók nem történnek meg a klubok hatáskörében, úgy az MGSZ a korrekt és transzparens hendikep nyilvántartás érdekében felelősen be fog avatkozni.

Pontos szabályozás az EGA Handicap System 2012-2015 dokumentumban itt található:http://www.hungolf.hu/?cid=13&lang=hu

Bármi kérdés esetén készséggel állunk a klubok és a játékosok rendelkezésére.

Jó játékot, szép hosszú, pontos ütéseket kívánunk!

Gágyor Gábor

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Szabály változások 2012 – 1. rész

A 2012-től életbelépő új szabályok között egyetlen definíció módosítás szerepel, mely a labda becélzására (Addressing the Ball) vonatkozik. Az új definíció alapján a játékos már akkor becélozta labdáját, ha az ütőjét a labda előtt vagy mögött a földhöz érintette, függetlenül attól, hogy felvette-e a beállását. Ennek következményeként az akadályban történő labda becélzás értelmét vesztette, hiszen a szabályok szerint akadályban a játékos nem érintheti meg annak felszínét. A definíció változásának következményeként változott a 18-2b szabály is (lásd lent).

1-2. A labda befolyásolása

Egy apróbb pontosítást hajtottak végre ezen a szabályon. A módosítással próbálták jobban meghatározni, hogy ha egy játékos szándékosan befolyásolja egy labda mozgását vagy a fizikai körülményeket a lyuk megjátszását során olyan módon, ami nem megengedett a szabályok szerint, akkor az 1-2. szabály csak akkor érvényes, ha a játékos tevékenysége más szabály által nem szabályzott.

Például ha a játékos saját labdájának fekvésén javít, ezzel megsérti a 13-2. szabályt és ekkor az a szabály érvényesül. Ellenben ha a játékos szándékosan javítja a versenyzőtársa labdájának fekvését, arra az esetre nem vonatkozik a 13-2. szabály, ellenben mostantól az 1-2. szabály.

6-3. Kezdési idő

Az eddig érvényes szabály értelmében, ha valaki a kezdési időpontját (tee time) lekéste, kizárás járt érte. Ezt lehetett könnyíteni a versenyszabályzatban (condition of competition) úgy, hogy 5 percen belüli késés esetén match playben a büntetés az első szakasz elvesztése volt, stroke play esetén pedig 2 ütés büntetés az első szakaszon.

Az új szabály mostantól az, hogy 5 percen belüli késés esetén match play játékforma esetén a büntetés szakaszvesztés, stroke play esetén 2 ütés büntetés az első szakaszon.

13-4. Labda az akadályban; Tiltott tevékenységek 

Ez az egyik legkomplexebb szabály, hiszen rengeteg kivétel, magyarázat és a szabályt magyarázó döntés kapcsolódik ahhoz, hogy ha a játékos labdája akadályban van, akkor mit tehet a játékos. A szabályhoz kapcsolódó 2. kivétel módosul jövő évtől úgy, hogy a játékos elsimíthatja a homokot az akadályban, akár még az ütése megtétele előtt is, feltételezve, hogy ez kizárólag a pálya megóvása érdekében történik és nem javítja ezzel tervzettt beállásának vagy lendítésének területét, a labdájának helyzetét vagy fekvését vagy a játékvonalát (lásd 13-2. Szabály). A változás kapcsán felmerülhet persze a kérdés, hogy eddig hányszor is fordult az elő, hogy az akadály egyik sarkában lévő rendellenességet kijavítottuk, míg a labdánk a másik sarokban feküdt….

 

 

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Szabály változások 2012 – Beharangozó

2011. október 24-én publikálta a 2012-2015 időszakra vonatkozó új golf szabályokat (Rules of Golf) a sportág szabályrendszerét közösen meghatározó két szervezet az R&A és az USGA. Négy évente kerülnek bevezetésre azok az új szabályok, melyek sokszor több éves konzultáción és előkészítésen mennek keresztül és próbálják követni a sportág fejlődésével felmerülő változtatási igényeket. És ezen igények nagy része maguktól a golfozóktól érkező javaslatok alapján fogalmazódik meg.

A Golf szabályainak változása mellett szintén módosul a Döntések könyve (ezt 2 évente frissíti az R&A és az USGA), mely a szabályok mögötti konkrét esetek leírásával ad szabályértelmezési útmutatót és döntéseket.

Szintén változnak az Amatőr Státusz szabályai is, melynek célja a szabályok naprakészebbé és a jelen kor elvárásainak megfelelőbbé tétele volt, nem megfeledkezve az amatőrizmus és a profizmus jól elkülöníthetőségéről.

A jó hír, hogy kevés változás történt és ezek is könnyen megjegyezhetők illetve a változások a szabályok pontosabb megértését segítik a játékosok számára.

Az elkövetkező hetekben a Bíró Bizottság minden új és módosult szabályt be kíván mutatni, ezzel is segítve a játékosok felkészülését az új szezonra.

Akit azonban gyötör a kíváncsíság a változások kapcsán, azok figyelmébe ajánljuk az R&A weboldalán található angol nyelvű öszefoglalókat:

Golf Szabályai (Rules of Golf) 2012-2015:

http://www.randa.org/en/Rules-and-Amateur-Status/New-Rules-2012.aspx

Amatőr státusz 2012-2015:

http://www.randa.org/en/Rules-and-Amateur-Status/New-Amateur-Status-2012.aspx

 

A bejegyzés kategóriája: Hírek, Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Beszélgetés az MGSZ Bíró Bizottság tagjaival

A Golfnews portál interjút közöl az MGSZ Bíró Bizottság három tagjával, mely a hazai golféletet elemzi golfbírói szemmel. Az interjú itt olvashatjátok el:

http://www.golfnews.hu/a_hazai_golfelet_biroi_szemmel

Kategória: Hírek | A közvetlen link.

MGSZ Golfbíró kártya

Az MGSZ valamennyi érvényes vizsgával rendelkező golfbíróját fényképes igazolvánnyal látta el. Ennek oka egyrészt a bírók kérése volt, hiszen minden sportágnak létezik un. bíró igazolványa, mellyel igazolható a bíró tevékenysége egy adott eseményen. Másrészt játékosok részéről is érkezett olyan észrevétel, hogy nem ismerik a bírókat név szerint, illetve tudni szeretnék, hogy aki bíróként lép fel egy versenyen, az valóban érvényes MGSZ bírói licencel rendelkezik-e.

A kártya elülső oldalán a R&A Golf Club klubházának képe látható.

front3

A hátoldalon található a bíró neve és fényképe, továbbá a golfbíró viszgájának dátuma és a kártya érvényessége is.

back

Kategória: Hírek | A közvetlen link.

Mit kell tudni az amatőr státusz szabályairól?

Az elmúlt években az amatőr státusz szabályaival kapcsolatban többször felmerült a versenyeken átadható díjak értéke illetve az amatőr játékosok általi oktatás kérdése. A Magyar Golf Szövetség feladata az R&A szabályainak maradéktalan betartása és betartatása, ezért fontosnak tartottuk a témával kapcsolatos tájékoztató anyag összeállítását és közreadását. Kérjük a klubokat, versenyszervezőket, oktatókat, az alábbi szabályok betartására.

Díjak

Amatőr golfozók nem fogadhatnak el egy versenyen vagy versenysorozaton szimbolikus díjon (serleg, trófea stb.)  kívül 500 GBP-nál (kb. 145 000,-Ft) nagyobb összesített értékű díjat, vagy utalványt. A díjak összértéke magába foglalja a különböző versenyszámok díjait is (Pl. longest drive, nearest to the pin stb.) valamint a versenysorozat kiértékelése után kiadásra kerülő díjakat is. A díj értékét a verseny időpontjában, kereskedelemben bárki számára elérhető ár alapján kell meghatározni. Az átadható szimbolikus díjnak, trófeának nincs értékhatára, azonban az nem lehet olyan használati tárgy (pl. óra, golftáska, ruházat stb.) amely túlmutatat a szimbolikus díj fogalmán.

Hole in one díjakra ugyanaz az értékhatár (500 GBP) vonatkozik, mint a normál díjakra. Az értékhatár betartásával a Hole in one díjat átveheti a játékos a normál díjon felül.

Az Amatőr státusz szabályai nem vonatkoznak a versennyel párhuzamosan szervezett tombolára, nyereménysorsolásra a következő feltételek betartása esetén:

  • a sorsolás nyílt, hiteles,
  • a nyereménysorsoláson jelentős számú személy vesz részt,
  • a golftudás vagy golferedmény nem feltétele a sorsolásban való részvételnek,
  • a sorsolás nem az Amatőr Státusz szabályaiban leírt díjhatár kikerülése érdekében történik.

Amennyiben a sorsoláson kizárólag a versenyben elindult játékosok vehetnek részt, ahol a versenyre való nevezés feltétele a golftudás, a sorsolásban részt vevő díj nem lépheti át az 500 GBP határt! Ilyen esetben, ha egy játékos sorsoláson is, és a golfversenyben elért helyezése alapján is díjat nyer, a két díj összeadott értéke nem lépheti át az 500 GBP-t.

A részvétel egy olyan versenyen, ahol a díjazás nem a szabályoknak megfelelően történik, önmagában nem jelenti a szabály megsértését, kizárólag a díj átvétele minősül szabályszegésnek.

Az Amatőr státusz szabályai kiterjednek a Driving rangeken illetve golf szimulátoron rendezett olyan versenyekre, ahol a játékosok egymás utáni ütéseket tesznek hasonlóan, mint a játékkör során. Nem vonatkoznak a szabályok olyan „szórakoztató” játékokra, mint például pitchelés egy vödörbe, vagy célbaütés stb. abban az esetben, ha a golf nem a fő attrakciója az eseménynek (például jótékonysági rendezvény, karnevál stb.).

Maximum 500 GBP értékben adható díjak:

  • Meghívás egy PRO-AM versenyre- abban az esetben, ha a verseny nevezési díja nem lépi át a fenti értékhatárt,
  • Előre kifizetett utazási nyeremények (például repülőjegy utalvány, szálloda utalvány),
  • az utalványok nem vonatkozhatnak olyan utazásra, amelynek a célja egy golfverseny történő részvétel (kivéve a Szövetségen keresztül történő támogatás lsd 3-2c és a Szponorált Hendikep Versenyek lsd 4-2g)!
  • Ajándékutalványok a következő feltételekkel:
    • az utalványok készpénzre nem válthatók be,
    • az utalványok nem használhatók számlák (például bár számla) kiegyenlítésére,
    • az utalványok nem használhatók tagsági díjak kiváltására,
    • az utalványok felhasználhatók ruházat, felszerelés, cipő, bútor, táska, kép, fényképezőgép, szemüveg, cserépedény stb. vásárlására, vagyis olyan tárgyak beszerzésére, amelyeket egy versenyen ajándékként adhatnának,
    • az utalványok felhasználhatók driving range használatra, green-fee-re, elektromos autóra is, az utalványok nem használhatók fel nevezési díj befizetésére, utazás, vagy szállás kifizetésére  stb.

KLUBTAGSÁGOT NEM LEHET DÍJKÉNT ADNI!

Költségtérítés

Egy amatőr játékos a következő feltételek mellett fogadhat el költségtérítést egy versenyen való részvétel esetén:

  • Egyéni versenynél, ha az esemény a játékos saját hazájában van, a nemzeti szövetségen  jóváhagyásával és a szervezeten keresztül történő kifizetéssel a játékos költségei megtéríthetők.
  • Egyéni, külföldi verseny estén a költségeket a hazai és a versenynek otthont adó ország nemzeti szövetségének is el kell fogadni, a kifizetés ebben az esetben is csak a nemzeti szövetségen keresztül történhet.
  • Csapatversenyek esetén a játékosok elfogadhatnak költségtérítést, amennyiben   országukat, klubjukat képviselik egy csapatversenyen. A kifizetés a képviselt szervezeten keresztül kell, hogy történjék.
  • Egy amatőr játékos elfogadhat költségtérítést, amennyiben un. Szponzorált Hendikep Versenyen (pl. Audi Kupa) vesz részt. A Szponzorált Hendikep Verseny feltételei (4-2g/2):
    • Az eseménynek kell, hogy legyen szponzora,
    • A szponzornak engedélyt kell kérnie a versenyt rendező nemzeti szövetségtől és a játékos nemzeti szövetségétől egyaránt
    • A verseny csak olyan formában rendezhető, ahol figyelembe veszik a hendikepet és nem kizárólag alacsony hendikepesek számára szerveződik.

Oktatás

Amatőr játékos golfoktatásért nem fogadhat el pénzt sem közvetlenül, sem közvetetten.
Kivétel ez alól az államilag elismert oktatási intézményben alkalmazásban álló, vagy hallgatói tábor során foglalkoztatott amatőr játékos, akinek a golfoktatói tevékenysége nem haladhatja meg az adott intézményben történő egyéb tevékenységeinek 50%-át.

Amatőr játékos kizárólag a Magyar Golf Szövetség által előzetesen jóváhagyott és koordinált program során (pl. Junior Program, Nyílt Hétvége) oktathat fizetségért, a helyi Pro felügyelete alatt. A Profi Magyar Golf Egyesület által koordinált oktatási rendszerben részt vevők a következőkre jogosultak:

1 év – egyéves alapképzés a TF-en, OKJ-s sportoktatói végzettség megszerzése
Amatőr státusz megtartása mellett a játékos oktathat a Junior Program és a Nyílt Hétvége során a helyi Pro felügyelete alatt. A hallgató a Junior Program során, kizárólag 18 év alatti fiatalok csoportos oktatásában vehet részt.

2-4. év- három éves PGAH képzés. A játékos az első oktatási félév megkezdésével egy időben amatőr státuszát elveszíti.

A golf szakértelem és hírnév használata

Döntések:

6-2/1 Cikk írása saját üzleti tevékenység hirdetése céljából

K. Egy golftudással és golfos hírnévvel rendelkező amatőr játékost megkérnek, hogy írjon cikksorozatot egy magazinba az üzleti tapasztalatairól. A cikk mellett a játékos fényképe is megjelenne. Szabálysértésnek minősülne-e ez a 6-2 szabály szerint?

V. Egy ilyen cikk írása önmagában nem jelenti az amatőr státusz szabályainak megszegését.
Az azonban ellentétes lenne a szabályokkal, ha a játékos golftudását és golfos hírnevét arra használná fel, hogy hirdesse üzleti tevékenységét. Ha egy amatőr játékos ilyen cikket kíván írni, akkor a golftudását nem szabad megemlíteni és a fényképen sem jelenhet meg úgy, mint golfozó.

6-2/21 Játékos saját weboldala

K. Egy amatőr golfozó népszerűsítheti-e önmagát saját weboldalán keresztül?

V. Egy amatőr golfozó készíthet saját weboldalt, amelyen keresztül saját magáról és az eredményeiről tesz közzé információkat, beleértve a jövőre vonatkozó profi játékosi ambícióit. A játékos olyan személyes információkat tehet közzé, mint például a klubja, munkahelye, golffelszerelésének típusa. A weboldalon azonban a játékos kizárólag önmagát népszerűsítheti, nem hirdethet semmilyen terméket vagy üzleti tevékenységet (beleértve a saját üzletét), illetve nem tartalmazhat linket egyetlen kereskedelmi jellegű oldalra sem.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Köszönetnyilvánítás az EYM 2011 rendezvényen közreműködő önkénteseknek

Az MGSZ Bíró Bizottsága nevében szeretnénk köszönetet mondani annak a közel ötven önkéntesnek, akik fáradhatatlan és profi munkájukkal segítették és támogatták az MGSZ Versenybíróit. Azok az elismerő szavak, melyek az EGA, a R&A és a külföldi csapatok jelen lévő képviselői részéről elhangzottak a bírók tevékenységéről, szólnak minden önkéntesnek is, akik ellátták a starterek, forcaddiek, live score adminisztrátori feladatokat. Reméljük nem csak nekünk, hanem nekik is óriási élmény, szakmai tapasztalat és tanulás volt ez a verseny, függetlenül attól, hogy klubigazgatóról, junior vagy szenior játékosról, golf bíróról, pálya tulajdonosról vagy egyszerű, golfot szerető emberről van szó.

Az önkéntesek csapata:

Amin Najati, Balázsy István, Bindics Márton, Boczkó Judit, Budai Péter, Burgess Dominik, Burgess Benedek, Bánhidi Barbara, Csepregi Csegőné, Csuhaj Melinda, Czinkán Péter, Darvalics Virág, Darvalics Lili, Ernyei Tamás, Fehér Tibor, Fehér Tiborné, Fehér Zsolt, Gergely Soma, Horváth Ádám, Horváth Gergő, Horváth László Simon, Hortobágyi József, Jakab Marcell, Jakab Priszcilla, Jakab Roxána, Kamondi Péter, Kiss Róbert, Kurbucs Márk, Kuttner János, Lehoczky Gábor, Lénárt Böbe, Lénárt Zoltán, Lencz Mónika, Lex Annamária, Likavcsán Ferenc, Lugosi Balázs, Lugosi Tamás, Madaras Katalin, Mészáros Rebeka, Muraközy Márta, Nagy Bence, Nagy Zsombor, Paál Julianna, Papp Margit, Pataki Gábor, Pataky Nicolas, Pető Andrea, Puskás Éva, Rétyi Sándor, Révész Tamás, Rózsa Ágnes, Saághy Pál, Sáfár István, Sári Franciska, Sári Ferenc, Scridon Laura, Stróbl Mátyás, Surányi Balázs, Szloboda Bence, Szloboda István, Tamás Erika, Tóbiás Zsolt, Váradi Andrea, Vári Péter, Varga Gábor, Wawrik Zsuzsa, Zolnay Kriszta .

MGSZ Bíró Bizottság

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

European Young Masters – Köszönet

Az alábbi köszönő levelet kaptuk a mai napon az MGSZ Elnökétől és a Royal Balaton Golf & Yacht Club Elnökétől, melyet ezennel teszünk közkinccsé.

                                                                                                               

Kedves Bírók!

Az Európai- és a Magyar Golf Szövetség (EGA), valamint a Royal Balaton Golf & Yacht Club szervezésében július 18. és 23. között került megrendezésre a festői szépségű balatonudvari pályán az European Young Masters. A verseny Európában a legrangosabb 16 éven aluliak bajnoksága, amelyre Gonzaga Escauriaza, az Európai Golf Szövetség elnöke is hazánkba látogatott, és amelyről bátran állíthatjuk, hogy a jövő golf nemzedékének a felnevelése szempontjából az év legfontosabb golfeseménye volt hazánkban.

A bajnokságon 29 ország 103 versenyzője indult és mutatta be tehetségét, professzionális hozzáállását, sportszerű magatartását és küzdeni tudását, amely a magyar fiatalok számára is példa értékű lehet, s bátorításul szolgálhat a jövőbeni sportolói pályafutásukat tekintve.

A 16 éven aluli fiatalok európai seregszemléje nagy sikert aratott. Mind a résztvevők, mind az EGA, sőt, még a nagy tekintéllyel és jelentős hagyományokkal rendelkező Royal & Ancient Golf Club képviselői is elismeréssel nyilatkoztak a szervezők munkájáról, nagyra értékelték a magyarok vendégszeretetét, az önkéntesek, a bírók, és általában a szervezők kitartó és magas színvonalú munkáját, és nem utolsó sorban a pálya minőségét.

Az European Young Masters 2011-es, második kiadása az önkéntesek, a bírók, a klubok, valamint a támogatók összefogása nélkül nem valósulhatott volna meg és nem arathatott volna ekkora sikert.

Ezúton szeretnénk megköszönni minden résztvevőnek a segítségét és azt a szorgalmas munkát, amelynek eredményeképpen a bajnokságot igen magas színvonalon sikerült megrendezni.

Reméljük, hogy a jövőben is számíthatunk támogatásotokra!

Sportbaráti üdvözlettel,

Sugár András                               Sarlós Tibor

MGSZ elnök                                 Royal Balaton Golf & Yacht Club elnök

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Hcp módosítás 9 lyukon

Örvendetesen szaporodnak a kellemes városi pályák. Egyre több helyen lehet 9 szakaszon játszani, versenyezni – és hendikepet módosítani. Ám ennek sajátos szabályai vannak.

(1) A pályán:

  • Csak olyan pályán érvényes a hendikep módosítás, amelyen a 9 szakasz együttes hossza legalább 1375 méter. A játszott hossz a mért értéktől legfeljebb 50 méterrel térhet el.
  • A 9 szakasznak saját hitelesített SR és CR paraméterrel kell rendelkeznie. Egyébként csak hendikep módosítás nélküli (NQ) versenyek rendezhetők ott. Ez vonatkozik a 18 szakaszos pályák első vagy hátsó 9 szakaszára, vagy akár átépítés miatt csonka pályára is.
  • Egy 18 szakaszos pályán hendikep módosítás 9 szakaszon csak akkor érvényes, ha a versenyt eleve arra írták ki. Ha egy 18 szakaszos versenyből csak 9-et játszottak le, hendikep módosítást nem lehet jóváhagyni.
  • A 18 szakaszra vonatkozó hendikep módosítást kizáró egyéb tényezők változatlanul érvényesek 9 szakaszra is. (Pl. 100%-tól eltérő playing hendikep, négylabdás verseny, társas versenyek, 14-nél kevesebb ütő előírása, nem szabályos körülmények, stb.)
  • Ha a hendikep módosítás feltételei egyébként adottak, az EDS 9 szakaszon is megengedett, a 2-es hendikep kategóriában is.
  • Egy naptári napon belül csak egy hendikep módosítás érvényesíthető.

(2) A versenyen:

  • A játékosok playing hendikepjét 9 szakaszon is ugyanúgy állapítják meg, mint 18 lyukon, a különbség csak annyi, amennyi az SR és CR paramétereik eltéréséből következik. A hendikep index sorrendjében ebből osztják le a kapott/adott ütéselőnyöket a 9 szakaszra.
  • A nettó Stableford pontok számolása változatlan, de a végeredményt teljes pályára kerekítik fel úgy, hogy 18-at hozzáadnak.
  • Ehhez adódik még a CSA értéke -1 és +3 között.
  • A hendikep rontás alól mentesítő semleges „türelmi” (buffer) zóna 9 szakaszon minden érvényes hendikep osztályban 2 ponttal szűkebb, mint 18 szakaszon.
  • Hendikep módosítás 9 szakaszos versenyen csak a 3-5 hendikep kategóriákon belül, azaz 11,5 egzakt hendikeptől felfelé érvényes. Ez alatti hendikeppel rendelkező versenyzők is játszhatnak 9 szakaszon, de hendikepjük az eredménytől függetlenül nem változik.

Bodor Tibor

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

EGA Handicapping and Course Rating Committee konferencia beszámoló

2011 májusában hívta össze az Európai Golf Szövetség bizottsága konferenciáját, melynek központi témája az új EGA Handicap System volt. A MGSZ képviseletében Gágyor Gábor elnökségi tag vett részt a rendezvényen, alábbiakban olvashatjátok beszámolóját, melyet a MGSZ Elnöksége 2011. július 6-ai ülésén elfogadott.

Az előző hendikep szabályrendszer hatálya eredetileg 2007-től 2010-ig szólt, azonban azt 2011-re is meghosszabbították, a mostani változások megalapozottságához még egy év munkát áldoztak az előkészítésre.

A konferencián szó volt

  • bevezetőként a hendikep rendszer szerepéről,
  • a különféle hendikep rendszerek összevetéséről,
  • a 2012-2015-re érvényes változásokról, azok kialakításának folyamatáról,
  • a bizottság egyéb projektjeiről.

Miért fontos a hendikep rendszer? Gondoljunk csak bele, a golf mennyire egyedülálló: ez az a sportág, ahol különböző tudásszintű játékosok versenyezhetnek a világ számtalan versenypályájának szinte bármelyikén úgy, hogy egyenlő nyerési esélyekkel indulnak a versengésnek, egyenlő reményekkel állnak ez első elütőre. Ezt adja a meg sok tízmillió játékosnak egy hendikep rendszer annak minden számolásával, adminisztrációs igényével, feltételeivel és komplexitásával együtt. A hendikep rendszer teszi lehetővé az érdekes és fair versenyzést és a Course Rating System-mel együtt ez teszi lehetővé a hendikep pályáról-pályára való „hordozhatóságát” is. A hendikep rendszer célja, hogy élvezzük a játék élményét és minden játékos számára egyenlően teremtse meg a nyerés esélyét.

Emellett a játékosok hendikepje

  • megmutatja a játékosok képességét (nem az átlagos játéktudását ahogy sokan hihetnék)
  • a játék színvonalának fokmérője
  • kvalifikációs kritérium lehet
  • tükrözi egy játékos javulásának mértékét
  • és persze „társadalmi státuszt” jelenthet, hiszen nem kell sokat várni, hogy két játékos első találkozásakor valamelyikük feltegye a tapogatózó kérdést: …és neked hányas a hendikeped?

Jóllehet a rendszer komplex, számos általánosítást, statisztikai feltételezést és kategorizálást kell, hogy tartalmazzon. Ilyen például, hogy a hendikep egyik pályáról másikra való konvertáláshoz, a hordozhatósághoz használt USGA Course Rating System (melyet az EGA is felhasznál) hölgyeknél és uraknál is mindössze két-kétféle mintajátékossal illetve feltételezett ütéshosszaikkal számol. Scratch játékost és bogey játékost különböztet meg, de nem igazodik pl. a 36 HCP-s játékosokhoz és vélhető ütéshosszaikhoz.

Az egyes hendikep rendszerek jellemzői nagy vonalakban az alábbiak. A legismertebb hendikep rendszerek az EGA, USGA és a CONGU szisztémái. Bár a számolás eltérő, a hendikepek mégis összevethetők.

USGA

  • Egyszerű, robosztus, de nem mindig jól kontrolláltak az alapadatok
  • Sokféle játékeredményt enged használni
  • Ingadozóbb eredményeket ad
  • A Course Ratinget és a Slope Ratinget is felhasználja
  • Egyszerű?: 178 oldalas adminisztrációs segédlet jár hozzá (vessük össze az EGA 100 oldalas dokumentációjával)

CONGU (Council Of National Golf Unions)

  • Csak kontrollált eredményeket vesz figyelembe (versenyeredmények, Extra Day Score)
  • Interaktív megközelítésű, ha jobbat üt a játékos: lefelé, ha rosszabbat: felfelé megy a hendikep
  • Nem veszi figyelembe a Slope Ratinget
  • Ún. Equitable Stroke Control-t használ, azaz mint a Stableford pontokon alapuló számolás esetében, megengedi, hogy az elrontott szakaszokat figyelmen kívül hagyják
  • Nagy-Britannia, Írország, Skócia használja, illetve Málta és néhány ország Afrikában

EGA

  • CONGU alapú
  • A belekerülő historikus adatok nem vesznek el
  • Stableford pontszámítást alkalmaz
  • 24 országban került bevezetésre

Az alkalmazott hendikep rendszer mellett fontos adminisztrációjának technikai kezelése is. A CONGU, amely a legnagyobb hagyományokkal rendelkezik a fentiek közül, azt mondja, hogy ha visszaforgathatnák az idő kerekét, mindenképp központosított hendikep nyilvántartó rendszert és központi adatbázist alakítanának ki. (Ebben a pillanatban jó arra gondolni, hogy az Eagle rendszerrel pont erre az útra léptünk Magyarországon.)

Az EGA Handicap System 2012-2015 újdonságairól Jan Kees van Soest a EGA Handicapping and Course Rating Committee Elnöke beszélt:

  • A keretek változatlanok maradtak, a tartalom átdolgozásra került.
  • Maga az anyag 85-ről 100 oldalra gyarapodott, ám a terjedelem növekedését nem a rendszer bonyolultságának növelése okozta, hanem főként az, hogy a leírás több információt, magyarázatot és útmutatást tartalmaz (Explanatory Notes, Guidance Notes)
  • Alapvetően nem változtak a Nemzeti Szövetségek feladatai pl.:
    • a 9 szakaszos és Extra Day Score szabályokat pontosítani és alkalmazni
    • a CSA-t kiváltva a CBA (Computed Buffer Adjustment) alkalmazása
    • plusz hendikepek auditálása
  • A játékosok feladata is magától értetődő maradt:
    • HCP frissítésének követése versenyek és minősítő körök után, illetve
    • Aktív EGA Exact Handicap fenntartásához évente legalább 4 eredményt be kell nyújtani (hiszen a hendikep rendszer számára információ szükséges a játékos eredményeiről).
  • Az anyagon belül készült egy ötoldalas összefoglaló a játékosok számára is.
  • A Nemzeti Szövetségek (National Association), illetve a hendikepet vezető anyaklub (Home Club) lehetőségei és kötöttségei tekintetében számos helyen a korábbi ajánlásokból kötelezettségek lesznek a rendszer integritásának javítása érdekében (”should be” helyett „must be” lép be a szövegezésben).
  • Egyéb nehézségeket pl. az Annual Handicap Review és Aktív/Inaktív státusz alkalmazása jelentett. Erre is bár nem teljesen új, de határozottabb elvárások lépnek életbe a az EGA részéről.
  • Pontosították az iránymutatásokat az elfogadható és beszámítandó eredmények kezelésére a kör feladása, illetve kizárás esetén. (Pl. a játékos be tudta-e volna fejezni a kört? „Reasons for the No Return”, Guidance Note: “Scores acceptable for handicapping purposes in case of disqualification”).
  • A könyvben lévő Döntések is átdolgozásra és ki is bővültek, hogy nagyobb segítséget nyújtsanak különféle kérdésekben és esetekben.

És a CSA – CBA váltás…

  • Az EGA Handicap System-en belül a legtöbb gond a CSA-val volt, elfogadottsága sem volt emiatt teljes körű. A CSA túl sok esetben adódott -1-re. A játékosok, akik azt gondolták eredményükkel épp beférnek a buffer zónába, túl gyakran lettek +0.1-es HCP emeléssel sújtva.
  • Bár a CSA-t sok kritika érte, azt is látni kell, hogy a legextrémebb CSA/CBA értékek akkor fordulhatnak elő, amikor a rendszerben nagy a rosszul karbantartott hendikepek aránya.
  • Az új algoritmus kialakítása során szoros együttműködés volt a CONGU és az EGA közt, különösen a golferedmények analizálása, az adatok statisztikai elemzése terén. Az alkalmazott algoritmusok nem szimulált, hanem több tízezernyi valóban lejátszott golfkör adatainak elemzésén alapulnak.
  • A CSA (Competition Stableford Adjustment) helyébe lépő CBA (Computed Buffer Adjustment) alkalmazásával:
    • normálistól eltérő feltételek esetén kompenzálásként eltolódik a buffer zóna,
    • illetve szélesebb célzónát enged főként a magasabb kategóriájú játékosok számára, tehát megnövekedett a valószínűsége, hogy a játékosok a buffer zónán belül maradjanak.

Teendők, további lépések

  • A Nemzeti Szövetségek jelenlegi EGA Handicap System licence 2011. december 31-én lejár, a licencmegújítási folyamat 2011 második felében indul és 2011 vége előtt le kell tehát, hogy záruljon.
  • 2012-ben felülvizsgálati, compliance audit folyamatot indít az EGA minden országra kiterjedően. Az audit eredményétől függően nem-megfelelőség esetén kerülhet sor a hiányosságok kötelező pótlására kötelező határidővel.

Egyéb érdekességek a Handicap System kialakításának folyamatából (Peter Austerberry – az EGA Handicap Research Group Elnöke)

  • Számos törekvés volt és van, hogy a hendikep rendszer komplexitását lecsökkentsék. Volt ország, ahol elhatározták, hogy teljesen átdolgozzák az adminisztrációt. Elkezdtek kidolgozni egy rendszert, ám hamar kiderült, hogy a komplexitás szükséges a rendszerrel kapcsolatos elvárások teljesítéséhez. Kulcskérdés például a társasági játék eredményeinek beszámítása, melyet bevezettek, majd néhány hét után a játékosok kérésére mégis jobbnak látták figyelmen kívül hagyni azokat. Természetesen a statisztika eszközeit hamar be kellett vonni, ami aztán hamar magával hozta a komplexitást is. A konklúzió végül az volt, hogy sem a régi, sem bármilyen új hendikep rendszer nem tud 100%-osan pontos hendikepet, teljesen egyenlő esélyeket biztosítani a játékban és nem tudja jól megjósolni a játékos eredményét. Azaz nem létezik tökéletes hendikep rendszer.
  • Be kell látni, hogy egy hendikep rendszernek bizonytalansága mindenképp van. Hiába van egy játékosnak pontosan vezetett, reálisnak hitt hendikepje, egy adott kör során bármi előfordulhat. Ha maga a játékos sem tudja, hogy aznap milyen eredményt fog végül leadni, honnan tudná azt megjósolni egy számolás és statisztika alapú rendszer?… Hendikeptől akár jelentősen eltérő eredmények tehát bőven lehetnek. A játékosok elvárásai ellenére, akik azt remélik a hendikep az átlagos score-jaikat kellene, hogy tükrözze, bizony az eredmények másképp viselkednek a hendikephez képest. Hiszen mint fentebb szerepelt, a hendikep a játékosok képességét mutatja meg, nem az átlagos várható játéktudást.
  • Az alkalmazott statisztikai módszerekből is fakadnak érdekességek:
    • Buffer zóna vagy jobb eredmény a körök legfeljebb kb. 35-45%-ában esélyes. Ez a játékos játékának stabilitásától (mondjuk hendikepjétől), hendikepjének pontosságától (hány adaton alapul) is jelentősen függ, adott esetben akár az is számítható, hogy ötből mindössze egy kör lesz buffer zónában vagy afelett… Az elvárható eredmény tehát általában a játékos buffer zónája alatt van, azaz a játékos általában hendikepet ront.
    • Ha valakinek az Exact HCP-je tehát pl. 15.3, azt jelenti, hogy attól még az aznapi eredménye nagyon széles skálán változhat. Ennek az esélye annál nagyobb, minél kevesebb és régebbi eredményen alapul a hendikepje és persze minél kevesebbet gyakorol… (Pl. egy-két szezon eleji eredmény alapján számolt hendikepre szezon végén nehéz eredményt előre becsülni.) És még az sem mindegy, hogy általában játékos rövid és pontos vagy hosszú de pontatlan ütésekkel játszik és éri el az eredményeit.
  • Elemzések alapján egy „statisztikailag tökéletes” scratch játékos is átlagban 34.3 Stableford pontot játszik. A statisztikailag tökéletes 24.0 Exact Hendikepes játékos átlagos Stableford pontszáma pedig 28.7.
  • Példának kaptuk egy konkrét játékos egy konkrét időszakának eredményeit:

Ebben volt 20 lejátszott kör

  • A minimum eredmény 31 Stableford pont volt
  • A maximum eredmény 40 Stableford pont volt
  • 37 pontot vagy többet háromszor ért el a játékos
  • Buffer zónában hatszor volt az eredménye
  • 0.1 hendikep növekedést tizenegyszer szenvedett el
  • Ki és miféle lehet a játékos?: Nos ő Paul Casey, Exact HCP +5.8!!!

Mivel is foglalkozik még a HCP Research Group? Projektjei közé tartozik a CSA/CBA kialakítása mellett az éves hendikep felülvizsgálat, azaz az Annual Handicap Review, a kirívó eredmények kezelése és a 4BBB (Four Ball Best Ball) játékforma eredményének hendikepmódosító eredményként való beszámítása is.

Annual Handicap Review

  • A hendikepek gyors javulását jórészt kezeli a hendikep rendszer maga. Az Annual Handicap Review főként a csökkenő eredményességű játékosok számára szükséges, akik folyamatosan nem tudnak a hendikepjüknek megfelelő eredményeket elérni, így aztán egyre kevésbé lelkesek, majd egyáltalán nem élvezik a játékot, végül feladják a golfozást. Az ő számukra való a klub éves hendikep felülvizsgálata!
  • Célja, hogy azonosítsa azokat a játékosokat, akiknek az eredményei nincsenek összhangban a hendikepjükkel.
  • Az eredmények mintájában pedig fel kell ismerni a tendenciát (ez szoftverrel könnyen támogatható), hiszen csupán néhány rossz eredmény miatt nem szabad hendikepet emelni!
  • Az AHR legfeljebb 2 ütésnyi változást enged. Ez az 5. Hendikep kategóriában 4 Stableford pontot jelent. Választani lehet tehát a hendikep felülvizsgálata és korrigálása közt, vagy a közt, hogy 10 versenyt végig kelljen szenvednie a játékosnak, hogy 2.0-del menjen fel az Exact Handicapje. (Megjegyzés : Az AHR kötelező a klubok számára. Az AHR során, ha egy játékosnál változat a hendikep bizottság, akkor minimum 1 ütésnyi változást kell tenni.)
  • Mint korábban is előkerült, az AHR az EGA Handicap System szerves része, követelménye. A kluboknál is fel kell készülni, hogy a jövő évi felülvizsgálat kérdéseire ezen a téren is legyenek válaszok, egyébként számítani lehet arra, hogy az EGA ellenőrzés után lesznek ezzel EGA elvárásként felmerülő határidős teendők.

4BBB – Four Ball Best Ball

  • Cél, hogy megvizsgálják, hogy ezt a játékformát hendikep módosító/minősítő játékformaként/eredményként vegyék figyelembe.
  • Olaszországban és Spanyolországban futtattak pilot projekteket.
  • Ezek eredményét illetve az ezzel kapcsolatos döntéseket a későbbiekben teszik közzé.

Kirívó eredmények (scandalous score) vizsgálata

  • Az RFEG, a spanyol szövetség szerint pl. minden eredmény 45 elért Stableford pont felett kirívó.
  • A hendikep számolásnál gyorsított hendikep csökkentést alkalmaznak, amennyiben a játékos 41 Stableford pontnál többet ér el. 41-től lefelé standard EGA hendikep számítás van, afelett a Stableford pontok 0.9-szeresét veszik csökkentésnél, 46 pont felett 1.0-del csökkentenek.
  • Így egy játékos nem tud egy időszakban akár négyszer-ötször is botrányos eredményt leadni, mint korábban.
  • Ezzel, a hendikepek figyelésével, az Inaktív hendikep alkalmazásával és az Annual Handicap Review folyamatával drasztikusan lehet csökkenteni a kirívó eredmények számát.

Mindezeken kívül persze rengeteg hasznos információ morzsát is sikerült összegyűjteni. Remélhetőleg megint sikerült néhány új kapcsolat kezdeményét útra indítani (hiszen tavalyelőtt ugyaninnen indult a németországi együttműködés és a későbbi magyarországi látogatássorozat).

Az EGA hendikep rendszer mind az MGSZ, mind a klubok működésében központi szerepet játszik. Az új licenc bevezetése és az azzal együtt járó felülvizsgálat jó lehetőséget teremt, hogy még jobban a standardokhoz igazítsuk és egységesítsük a magyarországi gyakorlatot. A klubok menedzsmentjének pedig magától értetődő feladata az EGA Handicap System-et ismerni és alkalmazni. Ehhez bármi segítség kell, az MGSZ-ben szívesen állunk a klubok rendelkezésére információval, értelmezéssel és minden egyéb tekintetben.

Az EGA Handicap System 2012-2015 anyaga jelenlegi „Final Draft” állapotában a http://www.hungolf.hu/?cid=13&lang=hu weboldalon elérhető.

Gágyor Gábor

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Ismét találkoztak az MGSZ Versenybíró Testület tagjai

Az Academy Golf Club adott otthont július 2-án az MGSZ Versenybíró Testület idei második találkozójának. A közel húsz versenybírón kívül jelen volt a találkozón Ádám Lilla az MGSZ főtitkára is. Az esemény első felében Barra Mária, a Barra Intézet vezetőjének segítségével a bírói munka során felmerülő kommunikációs kihívásokat beszélték át a résztvevők. Ezután a Bíró Bizottság elmúlt 2 hónapjának munkáját foglalták össze a bizottság tagjai Mohai Gábor és Likavcsán Ferenc, bemutatva a Bizottság tervezett Ügyrendjét, a Szakértői Munkacsoport felépítését, a bírói eljárásrend tervezetét. Gágyor Gábor összefoglalót tartott az EGA HCP rendszer 2012-től érvényes változásairól, ismertette az MGSZ és klubok előtt álló feladatokat. A több mint három órás megbeszélés végén meghatározásra kerültek a következő 3 hónap feladatai és a következő találkozó előzetes témái is. A következő találkozó időpontja idén október első felében lesz, ahol már a 2012. január 1-től érvényes RA szabályok és döntések áttekintése lesz a fő téma.

Az esemény zárásaként 9 lyukon matchplay formájú Bingo-Bango-Bongo versenyen mérték össze erejüket a versenybírók, melyen az alábbi, rendkívül szoros eredmények születtek:

1.    hely                 Mohai Gábor             21 pont
2.    hely                 Juhász Sándor          21 pont
3.    hely                 Horváth Béla             20 pont

Köszönjük az Academy Golf Clubnak a helyszín biztosítását!

Az MGSZ Bíró Bizottsága

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Bemutatkozik a Bíró Bizottság

Lassan három hónapja, hogy az MGSZ Elnökség jóváhagyásával újjáalakult a Bíróbizottság, majd a kívülállók számára úgy tűnhetett, hogy nem történt semmi változás. Pedig a háttérben nagy munka folyt és tart még mindig. Ugyanis a Bíróbizottság nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy még magasabbra emelje a színvonalat és szervezetté tegye a magyar golfbírók társaságát. Ehhez első lépésként a Bizottság Ügyrendje került terítékre, amely hamarosan elkészül és elfogadása után jelentősen meghatározza majd a magyar golf versenysportot. Már menetközben elkezdődött a Szakértői Munkacsoport szervezése, amely a Bíróbizottság alatt létrejött szerveződés és amelynek célja, hogy a Bizottság által felállított öt témakör szakértőjeként tanácsadással, helyszíni segítségnyújtással hozzájáruljon a magyar golf résztvevőinek, vagyis a klubbok, versenyszervezők, játékosok sikerességéhez. A Szakértői Munkacsoportot a biro.bizottsag@hungolf.hu e-mail címen keresztül lehet elérni szabályokkal kapcsolatos kérdésekkel, versenykiírások ellenőrzésével,  helyi szabályok kialakításával, stb. A bizottság munkája azonban napi szinten is folyik, hiszen egyre többször keresnek meg minket klubok és kérik segítségünket, tanácsunkat olyan kérdésekben, mint a versenykiírások, helyi és házi szabályok véleményzése és egyéb szabályok. Ezen felül részt veszünk valamennyi Szövetségi verseny minél magasabb szintű előkészítésében és lebonyolításában is, remélve azt, hogy munkánk eredményét minden játékos megérzi. És ne feldkezzünk meg arról sem, hogy idén, már több, mint 10 alkalommal segítettük a klubokat szabályismereti előadások megtartásával, valamint a versenyekhez kapcsolódóan bírók biztosításával. Több állásfoglalást jelentettünk meg az elmúlt időszakban olyan kérdésekben, melyek napi szinten befolyásolják a golfozók életét és segítik eligazodásukat a sokszor bonyolultnak tűnő szabályok között. A jövőben méginkább proaktív módon kívánjuk kezelni azokat az eseteket, ahol a szabályok bármi nemű megsértését észleljük. Hiszen minden játékos érdeke és célja kell, hogy legyen a szabályok betartása.

 A Bíró Bizottság programjában felvállalt főbb feladatai a következők:

  • magyar golfbíró képzés és továbbképzés, bírók rendszeres újravizsgáztatása,
  • bírói eljárásrend, bírói tevékenység felügyelete, eljárás bírókat érintő kérdésekben,
  • versenyekre bírók kijelölése,
  • golf népszerűsítése bírói eszközőkkel,
  • külföldi kapcsolatok felkutatása és kiépítése,
  • válogatott képzésében való részvétel,
  • külföldi anyagok, így például a golf szabályai, döntések könyve, amatőr státusz szabályai, stb. magyar nyelvre fordítása,  a lefordított anyagok gondozása,
  • szabályismeret oktatás, egységes oktatási anyag kidolgozása,
  • junior és gyermek szabályismereti oktatás kidolgozása,
  • pályaalkalmazottak, versenyszervezők képzése.

Mint az látszik, a lista hosszú és még további tételekkel lehetne kiegészíteni. Ám a realitás talaján maradva már az is szép eredmény lesz, ha mindez megvalósul. Ennek eléréséhez egy, az év végéig szóló illetve egy öt éves programot (akciótervet) alakít ki a Bizottság, amely hamarosan elérhetővé válik, de mindezek mellett folyamatos publikálással biztosítja a magyar golfozók számára az átlátható működést és fejlődést.

A bejegyzés kategóriája: Bíró Bizottság, Hírek
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.